Déjà vu

Nem olyan régen - decemberben - jártunk Csákváron. Most, március 11-én visszatértünk. Igazából már a decemberi verseny alkalmával eldöntöttük, hogy ha idén lesz verseny tavasszal vagy nyár elején akkor biztos részt veszünk rajta.

Nos, a cikknek nem véletlen adtam a "Déjà vu" címet. Gyakorlatilag minden ugyan olyan volt mint tavaly. A verseny hangulata, a vendéglátás most is minden téren hibátlan volt. A verseny útvonala és a kihelyezett célok már ismerősek voltak és jó volt, hogy ismerősként jártuk az erdőt. Nagyon jól éreztük magunkat és jó hangulatban telt az idő. Mire teljesítettük a 22 kihelyezett célt megéheztünk és bizony jól esett a meleg leves ami határozottan ízletes volt.
 
Egyesületünk büszkén tért haza hiszen sikerült 2 kategóriában is eredményt elérnünk. Az ifi tagozat egy nagyon szép első és második hellyel gazdagított minket, a női vadászreflex kategóriában pedig egy második helyet zsebeltünk be.
 
Ifi tradicionális kategóriában:
1 hely: Dienes Dominik
2 hely: Láposi Klaudia
 
Női vadászreflex kategória:
2 hely: Rusznyák Renáta