Csákváron jártunk

Egy hirtelen ötlettől vezérelve megnéztük milyen íjászversenyek vannak mostanság és felkeltette az érdeklődésünk egy Csákváron (a Vértesben) megrendezett verseny.

A figyelmünk azért irányult erre a versenyre, mert csak 3D-s célok voltak. Ez azt jelenti, hogy mindegyik cél valamilyen állatot formázó, méretarányos, speciális anyagból készült. Így talán nem meglepő, hogy ez egy vadász íjászverseny. De térjünk vissza most mégis az elejére.

Szerencsések vagyunk, mert csodálatos idő volt aznap (december 4). Az évszakhoz képest határozottan meleg idő és eső sem esett. Megérkezésünk után regisztráltuk magunkat a versenyre, több kategóriában is indultunk: női tradicionális, női vadászreflex, férfi tradicionális, férfi vadászreflex valamint gyerek tradicionális. Vendéglátóink, a verseny szervezői, a Vértesi Vadászíjászok igazán kedves és figyelmes vendéglátóink voltak. A regisztrálás után egy kis gyakorlásra is jutott időnk, amire nagy szükségünk volt, mert az utóbbi időben nem hódoltunk a hobbinknak. A gyakorlás után a szervezők tartottak egy gyors eligazítást, majd nekivágtunk a versenynek. A pálya vonala kalandosan az erdőben, egy hegyoldalban volt kiépítve. Az erdőben varázslatosak voltak az ősz színei, nagyon élvezetes volt a hegyre ereszkedő ködben „eltűnni” és még nagyobb élvezet volt az erdő fái között megpillantani a kihelyezett célokat. Egész más ez, mint egy táblára lőni, ez ad valami pluszt, sokkal élethűbb. A kijelölt utat követve 22 célt kellett meglőni. Ez mindamellett, hogy nem volt egyszerű, időigényes is volt. A verseny 10-kor kezdődött és fél három volt mire befejeztük. Az élmény nehezen megfogalmazható, mert át kell élni ahhoz, hogy az ember érezze az igazi ízét. Ha már íznél tartunk… A verseny befejeztével egy kellemes, fűtött melegedőben lehetett megpihenni, közben pedig a Vértesi Íjászok által készített tárkonyos raguból falatoztunk. Ízletes volt és jól esett a kiadós meleg leves mindannyiunknak. Mire befejeztük az étel elfogyasztását a vendéglátók összesítették a pontokat. Következett az eredményhirdetés. Az MHLE is hozott haza díjat: a női vadászreflex kategóriában Nagy Adrienn az első és gyermek tradicionális kategóriában Láposi Klaudia a második helyezésért járó érmet hozták haza.

Az eredményhirdetés után fáradtan, de nagyon jó kedvűen ültünk autóinkba és indultunk hazafele. Megbeszéltük máskor is nagyon szívesen eljövünk ide versenyezni, hiszen nagyon jó társaságban, a friss, tiszta levegőn, a természetben töltöttük a napot.

(A cikk megjelent a Daruszentmiklósi Naplóban is)

 



 

Képek