Nyílzápor 2011

2011. 06. 25-én Ópusztaszeren voltunk, ahol a Nyílzápor 2011-en vett részt az MHLE. 1580 hagyományőrző tradicionális íjász, 11060 vessző és közel 7000 fős nézőközönség aktív részvételével zajlott le az idei ötödik íjásztalálkozó.

Kora reggel érkeztük a helyszínre, ahol a regisztráció után jutott időnk nézelődésre is. Rengeteg kézműves árus volt, akik magyar termékeket és különböző hagyományos ételeket kínáltak. Azok sem unatkoztak, akik nézelődni jöttek, mert rengeteg program kínálta magát: a Feszty körkép megtekintése, különböző lovasbemutatók, bábjátékok a gyerekeknek.

Háromnegyed háromkor sorakoztunk fel a főtéren, és onnan vonultunk ki, szigorú háromoszlopos tizedekben a csata helyszínére.

Először megelevenedett előttünk a tizenegy évszázaddal ezelőtti dicsőséges pozsonyi csata, ahol a magyar lovassereg rontott rá az ellenséges nyugati hadra és legyőzte azt. Ez a csata a X. század komoly jelentőségű hadtette volt, hiszen ezzel végleges hont nyert a magyar nép.

Ezután következtek az íjászok, akik a nyugati hadat vették cél alá folyamatos nyilazásokkal.

Minden íjász összesen hét vesszőt lőtt el, hatot célzott lövésben (forgásból és ejtett lövésben), a hetediket pedig a nyílfelhőben. Akkor egyszerre közel 1600 vessző röppent fel az égre hangos csatakiáltás közepette. Fergeteges látvány volt, ahogy elsötétült az ég a rengeteg nyílvesszőtől.

Kicsit bele tudtuk képzelni magunkat őseink életébe, milyen érzés lehetett számukra ez.

Reméljük jövőre is részt tudunk venni ezen a méltán egyre népszerűbb rendezvényen.

 

Képek a rendezvényről

A képek készítésében a rendezvényen nézőként résztvevő tagjaink segítségét köszönjük.

 

Vissza a hírekhez